A Holddal táncoltam éjjel...
Jeges vad tangót jártunk.
Csillagok csengő csinnadrattája kísért.
Vonaglott velünk a Gellért-hegy.
Ott jártuk, hol hamuvá égett szellemek szava
Jajjal kísért.
Sikoltott, sikoltott a tánc,
és siklott velünk az éj.
A Hold fénykarja egyre csak ringatott,
ölelt és suttogott – Ne félj!
Odalenn zizergett a város,
rút sikátorokban árnylidércek jártak,
s vadászlesben kushadt uruk, a Halál.
Én rejtve voltam itt,
tanítások köre védett,
mulattatott, hogy nem talál.
Emlékszem, kértem a Holdat:
-Ne engedjük el az éjszakát!
S ő szomorúan nézett rám,
Nem érthettem a válaszát.
Mert halott volt minden szó,
és magányos minden pillanat,
s valahol ott a forgatagban
elveszítettem a gondokat.
Ó, hogy jajgatott a szél!
Én bámultam, hogy a Hold csak mesél, és
mesél…
Azután vége lett.
Lábunk alatt felébredt a város.
S vad motorzajával
messze űzte tőlem
az Éji Fényeket.
Csüt. Okt. 25, 2007 5:59 pm