Gyilkosok Vére

Gyilkosok Vére

Kósza kiáltások, rohanó alakok,
A végzet utolér, hiába szaladok.
Rám vadászik száz démoni sziluett,
Lám, az ártatlanból mára áldozat lett!

Földhöz szegeznek gyilkos, véres karmok,
A felhők felett zokognak mind az angyalok.
Szívem zakatol, letépné láncait,
Kiélné végre végzetes vágyait.

Vergődöm, mint marokba zárt pillangó,
Rájövök, az élet egyszeri és múlandó.
A sikítás nem segít, harcolnom kell,
Szerelmünknek vége, már nem érdekel.

Csillag ragyog fenn az égen,
Fürdök én a Menny fényében!
Ő ad erőt, hogy túléljem,
Emléked már ne kísértsen!

A ragyogásnak vége, viharfelhők tornyosulnak,
Az éj leple alatt az ősi erők összecsapnak.
A fény bennem él, kezemen láng lobban,
Valahol egy szív utoljára dobban.

A porba gonoszak fejei hullnak,
Lelkem darabjai a Pokolra jutnak.
Ez nem lehetek én, hisz sosem gyilkolok!
Miért zokognak még felettem az angyalok?

Az érzések hurrikánja elsodorna,
Ha gyengéd, bajtól óvó karod nem fogna.
Ne, engedj már el, nem megyek veled!
A Sátán szolgája én ugyan nem leszek!

Azt hittem nem csapsz be, hogy megvédesz
És nem kell a harc, elég az élet!
Nem fogadod el, hogy más vagyok,
S a démonok ezrei a lelketlen vakok.

Az Alvilág árnyai nekem túl nagyok!
Veled maradnék, de így nem akarok.
Tűz gyúl az éjszakában, ragyogása vezet,
Tőr hasítja a levegőt, elernyed a kezed.

A lángok csitulnak, az erők kihunynak,
Felhők vonulnak, angyalok zokognak.
Kiáltásom száll az éjben, csillag ragyog fenn az égen.
Elhagyom a régi énem, s megfürdöm a gonosz vérben!

Szabó Anna
2008. augusztus 14.