Álmomban várlak

Álmomban Várlak

Gyermeki énem kezedbe tettem,
De meggondolatlanul cselekedtem.
Csak benned bíztam, neked hittem,
S még mindig tudom: nem vétettem.

Mondhatnak bármit, mind gonoszak,
Azt hiszik, számomra fontosak.
Pedig csak te vagy, kit szívemben zártam,
Kinek megjelenését álmaimban vártam.

Mert itt hagytál, pedig azt mondtad, vigyázol rám,
De nem hittem, hogy hibáidért ez lesz az ár!
Fáj, hogy így kell látnom téged,
E Ha ide jutottál, hiába volt élted.

Most, hogy álmaimban újra veled játszom,
Úgy érzem, az alagút végét látom.
Várom az éjszakát, hogy láthassalak nevetni,
Új emlékeimmel próbálom a rosszakat feledni.

S mikor jő az ébredés, köszönni sosincs idő,
De a te szereteted egy dologról ismerszik föl.
Megbocsátasz, még ha nem is tetszik,
Mert te vagy az, kinek szíve cselekszik.

A többiek ezt nem érthetik, érzéseik nincsenek,
Mind tényekbe kapaszkodó kegyetlen emberek,
Nem tudják gyászolni, kiért szomorkodom:
A szívem csücskét, s elveszett gyermekkorom.

Én hiszek neked, elhiszem, másképp is lehet,
Annyira fáj, hogy nem lehetek melletted!
Tanításaidat követem, csak ne hagyj egyedül,
Vagy lelkem utánad, a halál mezsgyéjére menekül!

Aurelia
2008. 08. aug. 8.