Fájdalom

Nincs ezentúl már nyugalmam,
Nem látom az én utam.
A nyugalom, mely volt régen,
Csendesen elhagyott engem.

Ó fájdalom, ó fájdalom,
Ez van nékem és halálom.
Csak kuporgok a sarokban,
Várom már a halálomat.

Most feltörnek az emlékek,
És körülvesznek hirtelen.
Bántalmak, amiket kaptam,
Sose adtam őket vissza.

Ekkor üvöltözni kezdek,
Bele a világ képébe.
Tudd meg világ, hogy nekem fájt,
Összedőlt már régen a sánc.

Kitépted csupasz lelkemet,
Adtál egy szürke szellemet.
Ó fájdalom, ó fájdalom,
Többé ezt nem hagyom!

Add ide tiszta lelkemet,
Ha nem adod, hát kitépem.
Kitépem a karmaidból,
Többé ezt vissza nem adom!

Nincs többé már szörnyű örvény,
Megszűnt ez a törvény.
Felépítetem a sáncot,
Melyen többé át nem hatolsz!

2007. január 19