Titok

Titok

Ó ne… ne hidd azt, hogy örökké tart…
Egy szemhunyás alatt eltűnik
Minden, mi szívedre éket varrt.
Foszló emlékek hátán lovagló,
Kísértő álnok érzelem…
Miért gondoltad, hogy a múlt
Egy szent elem…?
Gaz… bitorló, kétszínű álarc alatt
Elveszett a szenvedő akarat…
Szerettelek, én tudom, s nem feledem!
De szavad lyukat ütött szívemen,
És eltaszított tőled mindaz,
Mit benned kerestem…

Keserű könnyek szántják arcomat fel,
Mély barázdát hagynak töviseikkel…
Kérdezném tőled az okokat,
De nem… nem teszem…
Jéggé kovácsolt a félelem.
Fogj kezedbe vésőt és formálj olyanná,
Amilyennek mindig is akartál!

Ó hogyan… hogyan tehetted ezt velem?
Arcodon összeolvadt az árulás és szerelem!
Hagytad, hogy a porba visszahulljak,
Miután szívem börtönébe zártalak…
Miért hittem hazug szavadnak,
Hogy valaha is tudni fogod
Mi szívemben a legnagyobb titok?!