Aurelia Willin
Hozzászólások száma : 54 Registration date : 2007. Oct. 22.
| Tárgy: Áldozat Szer. Okt. 24, 2007 9:36 pm | |
| Áldozat
A város utcáin sétál egy ártatlan lélek, Ki mióta világon van, rosszat még nem élt meg. Nem látta a lét másik felét, az árnyoldalát, Nem hallotta az emberek halálsikolyát.
Most mégis egy ilyen helyre sodorta a sorsa, Hol bűnök és nélkülözés: ez mindenki sora. Kiáltások és szitkok ostromolják az eget, Mert sok az olyan, ki már jó ideje nem evett.
A lény köpenybe burkolózva járja a sokat megélt utcákat, S próbálja máris felejteni, mit a szeme most vele láttat. A szenvedő embert, s a könnyáztatta ruhákat, De rendületlenül megy tovább, míg el nem fárad.
Leülne egy padra, de észreveszi, hogy foglalt, Koldus fekszik rajta, s senki nem tudja, Milyen volt a múltja. Talán nem csak rajta állt, hogy ide jutott, Talán a pokol mély bugyrából is kifutott.
Tovább megy hát, de már csak akaratlanul, Kislány mellett megy el, szíve nagyot kondul Mikor látja, hogy egy férfi a lány után szól, A sértett pedig lehajtott fejjel eliszkol.
Sóhajt egyet, és próbál tovább menni, De fájó lábai, és sebzett szíve nem engedi. Ájultan hanyatlik a földre, a porba utolsó sóhaj után S lelkét hagyja csak maga mögött, most már mindent tudván
Sóhajában benne van minden szép, minden boldog pillanat, Mit valaha megélt, S ez szétszóródik az emberek között, hogy reménnyel Töltse fel azok szívét. Lelke egy ideig felette lebeg, majd hirtelen tovasuhan, S darabonként eltűnik, már csak foszlányokban halad.
S hogy hova tűnt a többi része? A választ keresd a boldog emberekben, Mert beléjük költözött, új testbe öltözött, De a múltat nem feledte, boldogsággal volt megtelve.
Így lett egy kicsivel jobb a világ, Hamarabb nyílott ki minden virág. S vidáman gyűjtötték boldogan csokorba a szálakat, De mégis könnyezve tették egy sírkőre a darabokat, Mindennap arra a lényre emlékeztek, Ki áldozatával megmentette őket. | |
|