A gyermekek hálátlanok…

A gyermekek hálátlanok…

Mikor kinyitja szemét a világra,
S meglátja, ki bátor, ki gyáva,
Felismeri az igazat, a hamisat,
Tudja a jókat, a gonoszokat…

Visszapillant múltjára,
Szeretett családjára,
Álmaira, miket derékba törtetek,
Mondván, mert szeretitek!

Most már látja a valóságot,
Kegyetlenséget, számítást arcodon,
Szánni való életképed…
Végre ébredni kezd!

Undorodva fordul el tőled,
Egy életre elege van belőled,
Könnyeit gyorsan letörölve,
Elindul a jövőbe…

Néha még visszanéz,
Fájdalom szorítja össze szívét,
Fáj neki a gyerekkora,
Téged kíván helyébe oda!

Te pedig egyre csak ezt mondogatod:
A gyermekek hálátlanok…
A gyermekek hálátlanok…