Lelketlen lelkek

Lelketlen lélek



Ó gyilkos föld! Testem s lelkem úgy megyötri kevély valód!

Utállak már érte, de mit tehetek? Minden szép, optimista szó

Legbelül fáj mérgezett tőrként, s nem gyógyul be már...

Tág, lüktető, vörös sebként megmarad nekem,s fáj...



Ó te mesés ég! Megnyitotad elöttem mennyek kapuját.

Szeretlek érte akkár őt kit szívem választott, s köszönöm e csodát.

Tűz ég szívemben, lelkem fellegekben repes

S ő kísér át bősz tengerek mezéjén, amíg élek.



Szavaid keserű mérget itatnak velem,hallgass!

Nem érzed, hogy kínzol? Tüzes vassal magad

Szúrod, csak hogy nekem fájjon! Te kegyetlen!

Szörnyű ez a világ, s szörnyű vagy te, velem.



Érintésed akkár a hűs szellő egy forró nyári éjszakán

Karjaimban érzed szívem minden egyes dobbanását

Mely mindd csak neked szól. S együtt örülünk

az újabb meseszép együtt töltött napnak.



Szerelmed bennem izzó gyűlölet, mi éles karmait

Szivembe vájja, mint holmi gyilkos, hatalmas griff.

Szövöm buktató tervem, gáncsollak, hol érlek, de

Te nem érzed tövisem, nem érdekel bús lelkem.



Reggel van. A harmat lassan, édesen folyik le a fűszálakon.

Mezítláb lépkedve, érezve a természetet minden illatát,

csak sok szépre gondolva, feledve a világ összes borzalmát

Élvezem tested minden egyes érintését, s igéző ajkad csókját.



Itt van újra a reggel. Minden jeges borzalmával tölti el

Utálkozó valóm. S itt vagy te, meg a fájó, emésztő inger,

Mit te boldogságnak hívsz. Vergődöm fekete tavában

A kínnak, s várom a bosszú pillanatát, égő vággyal.



Így tellnek mindennapjaink reggelek és esték elválaszhatatlanok,

akkár csak mi, együtt halhatatlanok.

És így lesz ez amíg nap napot követ,

s est estet ölel.



S mikor lángoló szerelmed apadó folyóvá lesz,

Kegyetlen mosollyal állok majd eléd, ám te

Már nem leszel boldog tovább, s fordul majd

A kocka, én leszek a jó, s te a gonosz, s durva...