Elhagyottan

Elhagyottan

Jól vagyok, hisz
nem is jelentesz
nekem ennyit,
de amikor ezt kimondom,
az szörnyű fájdalom
hisz ez hazugság,
mert szörnyű a bezártság,
szívem börtönében,
hazugként élve…

nem tudok többé magamnak
hazudni, még mindig, azóta
is imádlak, de te már magas
égben repülsz, s nem látlak
többé, csak remélek, hátha
szépséges csoda vár, ami
újra összeköt minket, halni
nem enged, örök szerelembe
köt kettőnket, végtelenbe...

Emlékszem az utolsó elválásra,
akkor még nem figyeltünk a bajra
feledve a veszekedést és a könnyeket
békülve hagytuk el a teret.
Haza érve is csak rád gondoltam
sajnáltam, hogy elrontottam
e szépnek készülő napot.
Nem gondoltam volna, hogy akkor
utoljára csókolhatlak meg.

Nem gondoltam, hogy a sok be nem
gyógyult seb ennyi bánatot hoz,
s ennyi fájdalmat szivemnek.
A remény csak nem akart elhagyni
nem akart bennem a vágy lohadni
s kívántam még puha csókod, édes
ajkaid, s nem bírtam felfogni, vége
már, s nincs több lehetőségem,
csak a magány, s egyedüllét...