A Béke Földje

A Béke Földje

Ne! Kérlek ne légy szomorú, ne sírj!
Mi előtt most állsz, csupán egy rideg sír!
Belevésve egy név, és két évszám,
Nem árul el sokat az, mit látsz!

Nem kell hát, hogy megállj,
Nem kérem, hogy sajnálj,
Csak gondolj a múltamra,
Valódi mivoltomra!

Az egykori hús-vér emberre,
Érzékeny szívemre, lelkemre.
Emlékezz, hogy szerettem itt lenni,
Értsd meg, hogy fájt ily korán elmenni!

De ne ijedj meg, szívedben örökké ott lakom,
Még ha nem is látom többé felkelni a napot,
Nem hallhatom már susogni a szelet,
Nem mondhatom már: nagyon szeretlek!

Nem szaladgálhatok többé a tenger partján,
Nem pihenhettem tovább kedvesem karján.
Vágyom ismét fel, a hegytetőre,
Úgy leülnék most a dohos földre!

Bejárnám a mély völgyeket, úsznék a hűs vizű tóban,
De jó lenne fürödni ismét ezernyi földi jóban!
Ám mindettől elválaszt egy mély árok,
Még az örökkévalóságig is hiába várok!

Emlékem még szemeid előtt lebeg,
De elnyeli majd a feledés tengere,
Elmerülök én is, mint minden, mit szerettem,
Mégsem csak egy sír az, mi őrt áll felettem:

Itt pihen összetört testem örökre,
A kicsiny helyen, mi a Béke Földje.

Szabó Anna
2007.12.21.