Altatódal

Altatódal

Aludj csak, szépséges királylányom,
Repítsenek hátukon az álmok!
Lásd az alant elterülő tengereket,
Tépd le odafönn nyakadból keresztedet!
Úgy is tudom, a szent lét csak álarc,
Nem vagy te angyala e bűnös világnak!
Hisz csak egy villanása tűzben forgó szemeidnek,
Csak egy csöpp mozdulata, egy intése jéghideg kezeidnek,
És felébred benned a mélyen alvó oroszlán,
Az emberéletek felett ítélkező boszorkány!

Vérző szíved már rég darabokra tört,
Érző lelked ezer éve meggyötört.
Kegyetlen vagy így is, tested vérbosszút kíván,
Kacagva nézed végig az emberek kínját.
Tudod, megérdemlik, boldogtalanná ők tettek,
Megbocsáthatatlanok azok a szörnyű tettek,
Melyekkel kínoztak, és majdnem végleg megöltek,
Árnyakkal riogattak, kést dobáltak mögötted.
Békéd galambjának rég nincs már otthona,
Kivágta a fát, min lakott, sok ostoba.

Szabadságod musztángját már befogták, betörték,
Titkaid fájának megmérgezték gyümölcsét!
Vadságod tigrisét golyókkal lyuggatják,
Ujjonganak felette fiúk és atyák,
Kik előtte háborúban öntözték vérrel a földet,
S kik nem csak egymást, de téged is öltek.
Haragod érthető, bosszúd jogos,
Az emberek adtak rá elég okot.
Nem csoda hát, ha te kegyetlenül bünteted őket,
Férfiakat ugyanúgy, mint a gyermekeket, nőket.

Áradások sodorják el a békés falvakat,
Kikbe villámaid csapnak, örökké hallgatnak.
Vulkánokkal temeted be városaikat,
A sivatagokban elrejted az oázisokat.
Szélvészekkel pusztítod az országokat,
Elválasztod egymástól a családokat.
Ám most az áradások elcsitulnak,
A baljós felhők elvonulnak…
Elvégezted, mit akartál, nyugovóra térhetsz,
Pihenj végre, szunnyadj örökké, drága természet!
Nyugodj békében, fáradt királylány,
Te bosszúálló angyal, gyilkos boszorkány!
Ím történeted lezárul,
A föld naplója bezárul!

Szabó Anna
2007.12.23.