A halott bírák

A halott bírák

Zakatol-zakatol bánatos szíved hevesen,
Zakatol-zakatol a vonat, viszi életed,
Rajta a múltad, sok keserédes emlék,
Rajta a jelened, élményekkel telnék.

De nincs már több időd, végigjártad utad,
Elméd sebesen megoldás után kutat.
Nem akarod elfogadni, hogy vége életednek,
Pedig hányszor panaszkodtál róla Istenednek!

De te dobtad el, és most visszavágyod,
Ám nem teljesülhet többé semmilyen álmod!
Nem élvezheted többé az ételnek ízét,
Nem érezheted többé az életnek bűzét.

Hiába, csak egyet akartál, mi valóra vált,
Milliónyi ember helyett a keserves halált.
Nem akartad többé látni a háborúkat,
Véres megtorlásokat, kegyetlen bosszúkat.

Gyáva voltál, nem akartad jobbá tenni inkább,
Vagy csak nem akartál szítani ezer újabb vitát.
Eltűntél és utánad csak merő fájdalom maradt,
De az élet meg nem áll, az ember tovább arathat:

Sikert, gyönyört, pénzt, hatalmat, díjat, életeket,
És tovább hallgathatja a siratóénekeket.
Te pedig már fentről, páholyból, kacagva nézheted,
Miként segíti trónra az ember az enyészetet.

Szerettél volna segíteni, de nem tudtad módját,
Bánatot akartál okozni, rólad mégis mondják.
Utolsó porba hulló könnyed is ez ellen szól,
De nem fejez ki semmit, senki nem érti meg jól.

Nem akartad látni, a jövő milyen szörnyű lesz,
Fejfád felett ártatlanságot hirdet egy kereszt.
A végtelenségig adakozol az öröklétnek,
Mert az őszinte bírák Végítéletig élnek.

Látva a világ fájdalmát, inkább felköltöznek az égbe,
Gyászdalt dúdolva köszönhetnek a végnek.
Feladatuk vállukon hordani, érezni az emberi gyarlóságot,
És várni, valaki teremtsen egy új, emberektől megkímélt világot.

Szabó Anna
2007-11-04