Fáj az igazság, tudom jól,
De olyakor te meghazudtolsz.
Azt mondod: a barátok vagyunk.
A hátam mögött kicsúfolsz.
Ha nem kedvelsz miért nem mondod?
Segítek, de te nem hagyod.
Nem tudom, hogy mire gondolsz.
Fárasztó ez a hajcihó…
Te persze az istent játszod,
Én meg persze szolga vagyok.
Ez vagyok a te szemedben.
Szolga meg persze, a gyermek.
De a gyermek nem hazudik,
Nem tudni ezt, hogy miért is.
Szeretik a gyerekben,
Azt a szikrát a szemükben.
Az őszinteség szent szikráját,
Az elménk legmélyebb pontján.
Ez a csöpp hely egy sivatag,
Melyben élet is fakad.
Semminek sincsen itt vége.
Azt mondják a halál egy vég,
De szerintem egy születés.
Nincsen vége itt semminek sem,
Az életnek, s halálnak sem.
Miért lenne vége ennek?
Minden út csak hozzád vezet.
Hozzád, te Sors keze,
Életnek-halának feje…
Vas. Okt. 28, 2007 8:36 pm