Szerető család

Szerető Család


Békés temető hűvös kriptájából egy kecses
alak lépked a sírok felé nagy csendesen.
Hajdan fényes alakjából mára már csak a
sötét lélek maradt meg, és a szakadt
öltönye, miben eltemették...

Tekintete áthatol a csendes temetőn
követi a sötétséget mely neki utat tör
fény nem éri, nem látni az arcát
csak néha ruhája egy lebegő darabját
s égő szemének haragját.

Fejét felszegi, s nekivág bosszúszomjas
tervét véres valóra hívni. A Holtak
síri mezején átvágva kirepül a kapun,
meg sem állva régi házáig, hol a kulcs
nem kell már...nyitott ablakán suhan be

Meghívásra sem várva lépi át a párkányt.
Ismét régi falak közt, merengeve megáll.
Emlékek ezrei lepik el zavaros elméjét
s a fájdalom karma markol életelen szívébe.
Már tudja mit kell tennie.

Gyilkos szemmel mered az élő vérére,
nem bírja hallgatni a gyáva férgek
szive dobbanását. Tűhegyes fogaival
a vékony bőrt átvágja, vérrel itat
minden poros bútort...

Könyörtelen, akár az élet volt vele,
véres bosszúja végigsöpör. Élve
senki sem távozhat e házból,
csak ki sós vérével áldozott
neki és fájdalmát enyhíti.

Az erkélyről lépve a mélybe elégedett
mosolyt villant a vérben úszó, megvetett
házra. Éhsége mára már csillapodni látszott,
így hűs kriptája felé tartott,napot látott
kelni már,s elbújt hát..

Elbújt az oltalmazó föld alá,
ahol senki sem zavarja nyugalmát.
Alvással tölti az időt amíg újra
le nem nyugszik a nap, s ő feltámadva
éhségét csilapítja.